Quantcast
Channel: Hozzászólás: Krisztusban kedves testvéreim
Viewing all articles
Browse latest Browse all 25

Szerző: meggyőződött

$
0
0

Kedves Eszter!
Remélem, jó helyre címezem, de ha nem kérem javítani! A képmutató fröcsögésből, még jó, ha ennyi is megmaradt. Én állítólag görög katolikus voltam, de sokáig azt sem tudtam, hogy mit is takar. Nem is igazán bántam, bánom, mert a mai látásommal minden vallás és felekezet, egyház, csak silány másolata az eredeti Krisztuskövetésnek.
Kicsi gyerekorom óta irtóztam a templomoktól, a papoktól és a Bibliától is. Kivertem a hisztit, ha nekem ilyen helyre kellett menjek. Nem is igazán vittek, hála Istennek. Pedig nagy templomba járók voltak a nagyszüleim. A szüleim annyira nem, de amíg a nagyszülők éltek ők is jártak.
No, de ahogy nőttem, egyre jobban megláttam, az Isteni gondviselést az életembe.
Igaz sok mindenen átmentem, mire eljutottam oda, ahol most vagyok, de ennél csodálatosabbat nem is kérhettem volna. Valahogy én is úgy jártam, mint Saul, akiből Pál apostol lett.
A hit szó számomra egy főnév volt, ami egy élettelen szó, viszont, ha az Ógörögben megnézem mit is jelent, rögtön érthető, élő és cselekvő ige.
G4102 πίστις (pisztisz)
1) bizalom
2) meggyőződés, bizonyosság; bizonyíték
3) hit
4) hűség
5) megbízhatóság
6) hitelesség; hitel
7) ígéret; biztosíték, kezesség; szerződés
8) megbízás; rábízott holmi, letét
9) oltalom; fennhatóság
Tehát meggyőződésből fakadóan, hűséggel és bizalommal Istennek engedelmeskedni. És a nehézségeink által, olyan meggyőződésre tudunk jutni, ami bizalmat és hűséget fog alkotni bennünk, és ez olyan, hogy senki és semmi nem tudja felülírni.
No, ez az, az igazi hit!
Sajnos annyira elferdítették már az egész Bibliát, hogy ha valaki az Ógörög és Óhéber fordítások nélkül olvassa, akkor nagy katyvaszba csöppen, ami összezavarja az olvasót és a kedve is elmegy tőle. Nem véletlenül Revideálják folyton. Viszont, ha ezzel együtt olvassa és vizsgálja valaki, akkor kibontakozik maga a csoda, ami jól el van rejtve, az Atyánk intelligenciájából fakadóan.
Ugyanis, ha maga az Atya nem vonz, akkor hiába minden. És papolhat a pap, a lelkész, a prédikátor, az evangélista, akár a pápa is. Ha pedig, nincs béreabeli lelkülete az embernek, hogy igenis utána nézzen a dolgoknak, hogy tényleg, biztos úgy van, ahogy mondják, akkor meg van vezetve.
Van egy kedvenc mondásom: Hinni a templomba kell, de ott sem muszáj. :)
Pedig már az Ószövetségben kijelentette az Atyánk, hogy: Jer. 8:8 Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és nálunk van az ÚR törvénye! Íme, bizony hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla!
És a dolog érdekessége, hogy erre külön iskolát kellett létrehozni.
Tiszta röhej az egész és egyben szomorú is!


Viewing all articles
Browse latest Browse all 25

Latest Images

Trending Articles